2016. december 20., kedd

Csöppet se érdekeljen, mit gondol „mindenki”!



Szerencsére én már ahhoz a generációhoz tartozom, akik egyre inkább meg merik mutatni a személyiségüket és nem mások elvárásai szerint szeretnének élni. Persze ez sok mindentől függ: személyiségtől, neveltetéstől, életkörülményektől, de úgy érzem, kezdem megtalálni az egyensúlyt az önkifejezés és a "mit illik,mit nem" között. Ehhez kapcsolódik egyik legutóbbi olvasmányom, amiben egy félénk, önbizalomhiányos lány próbálja megtalálni azt az utat, ami végül mások megismeréséhez és önmaga kinyílásához vezet.

Jessica Park nevével először tavaly találkoztam, amikor is a Könyvmolyképző Kiadó márkaboltjában Pesten megvettem és elolvastam nagysikerű regényét, a Flat-out-Love-ot. Egy egyetemista lányról szól, aki bekerül egy kedves család mindennapjaiba. A lány megismeri a családot, többek között a kishúgot is, Celestét. Mostani olvasmányom főszereplője pedig ez a fiatal, visszahúzódó, kedves lány, aki próbálja megtalálni a helyét a gimnáziumban.

„Minden pontosan úgy van,ahogy lennie kell.”

A Flat-out-Love regénnyel Jessica Park magasra tette a lécet és úgy gondolom, hogy Celeste történetével abszolút nem okozott csalódást, az elvárásaimnak megfelelő történetet kaptam (Celeste tuti így mondaná :D). Nagyon olvasmányos regény lett az ő története is. Elképesztően sokat nevettem olvasás közben, sodort magával a történet, képtelenség volt letenni.
 

„Istenem, valószínűleg nincs olyan ember a világon, aki ne lenne orvosi eset. Nézz csak körül!Nyisd ki végre a szemed!Mind furcsák vagyunk. Mindannyian. Nincs olyan személy ezen a földön, akinek ne lenne valami fura jellegzetessége.”


Magam előtt láttam a félénk, visszahúzódó, kissé különc Celestét, aki szép lassan, egy eleinte ismeretlen levelezőtárs hatására kezd megnyílni, elkezd megbízni a környezetében, akik őt elfogadták olyannak, amilyen. Kissé különc (bár nem szeretem ezt a szót használni senkire), nagyon okos, mindig szabályszerető, és sokszor nyakatekert mondatokkal fejezi ki magát és emiatt tűnhet furcsának. De én megszerettem,drukkoltam neki. Na és Justin?Atyaég, mennyire hiperaktív, pörgős személyiség, ugyanakkor ő is imádnivaló. Vicces, eredeti és nagyon kedves, gondoskodó. Nincsenek érthetetlen dolgai, amolyan „normális” pasi a maga saját különcségével (Jó kis mondat lett ez, nem?! :D).

„Kinek van joga megmondani, hogy milyennek kéne lennünk? Vagy hogy kinek kéne lennünk? És mégis hogyan merészeli bárki is azt éreztetni veled, hogy nem pont úgy vagy jó, ahogy vagy?”


Minden tetszett ebben a regényben: a szereplők, a történések, a helyszínek, és mindaz az érzelem, amit kiváltott belőlem. Volt, hogy hangosan felnevettem, volt, hogy megkönnyeztem egy-egy jelenetet és volt, hogy csak szimplán vigyorogtam, mint a tejbetök, mert örültem a szereplők boldogságának. Imádnivaló, kedves történet. Celeste személyisége fejlődik a történet során, és ehhez sokat hozzáad a bátyjával való mély kapcsolata, nagyon erős kapocs van a két testvér között. Ez különösen tetszett. Jó, hogy nemcsak a szerelemről szól ez a könyv, sokkal több ennél.

#nembírokleállniakettőskereszttelpedignemisszeretem
#nemhaltmégkialovagiasságbébi

Nagyon örülök,hogy Julie, a korábbi kötet szereplője is feltűnt a színen és vele is találkozhattunk. Igazság szerint ezt vártam benne.
A könyv kívül-belül nagyon pazar, az egyik leggyönyörűbb borító a KMK-könyvek közül. És tökéletesen beleillik a sorozatba a polcomon. :D
Végül pedig egy mantra, amit érdemes megfontolni:
 
„A lényeg az,hogy csakis olyan emberekkel vedd körül magad, akik drukkolnak neked.”


Képek forrása: saját fotó és montázs, favim.com, Google

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése