2017. szeptember 15., péntek

Molyok & Bloggerek - Többek szerint - NYEREMÉNYJÁTÉK


Nemsokára megjelenik Julia Lewis Thomson nagysikerű Többek sorozatának második kötete az Álomgyár Kiadó jóvoltából. Négy blogger és négy moly vállalkozott arra, hogy a Többek által nőcsábász Maximjának titkokban bővelkedő történetét véleményezze. Érdemes követni a Molyok&Bloggerek értékeléssorozat állomásait, mert a különböző értékelések és érdekességek mellett még nyerhettek is két példányt a könyvből.

A fülszöveg
Többek szerint felelőtlen nőcsábász vagyok, aki magasról tesz az érzelmekre, és képtelen kötődni egy másik emberi lényhez. Ilyennek lát mindenki, mert az életstílusommal ezt hitetem el velük. Bulik, nők, zene… ez határozta meg az életemet egészen addig, amíg nem találkoztam Nastyával. Igazi rockernek tartom magam. Olyan helyről jöttem, ahol a bűn a mindennapok része. Hiába szántak nekem különb életet, talán soha nem tudok kilépni a múltam árnyékából. Különösen úgy, hogy az orosz maffia látóterébe kerültem. Zsák a foltját, szokták mondani, és az enyém egyértelműen Nastya, aki a legnagyobb természetességgel táraz, céloz és lő. Ráadásul úgy hajt át motorral a piroson, mint a rosszfiúk a csajokon.
Julia Lewis Thomson új, akciókban és meglepő fordulatokban bővelkedő történetben leplezi le a nagy sikerű Többek által című regényben megismert Maxim sötét titkait. Vajon beszippantja-e az a világ, amitől a családja egész életében óvta? Vagy elég ereje lesz ahhoz, hogy ellenálljon a csábításnak?

A könyvet ITT előrendelhetitek


Julia Lewis Thomson második könyve egy igazi rosszfiú, Maxim történetét meséli el, akit első, Többek által című regényéből már ismerhet az olvasó. Kíváncsian vetettem bele magam ebbe a könyvbe, hiszen a Többek általban teljesen felcsigázott Maxim karaktere. Képzelj el egy vonzó, abszolút férfias embert, aki egy titokzatos rockzenész, és csak úgy sugárzik belőle a tesztoszteron! Ő Maxim, ismerkedj meg vele!

"Elvette azt a csöpp eszemet is, ami talán sohasem volt nekem."


Nehezen találom a szavakat. Annyi minden van ebben a könyvben, és hirtelen azt se tudom, hol kezdjem. Család, barátság, szerelem, szenvedély, krimi, bántalmazás. Kavarognak a gondolataim. Az első könyvet is szerettem, kedvenc lett, ez a könyv pedig egy egészen más vonalat képvisel és más módon lett favorit. Nem is akarnám összehasonlítani őket, mert képtelenség.

Nagyon meglepett és ugyanakkor örültem, hogy most egy teljesen más történetet kaptam az írónőtől, mint első regényében. Itt is jelen van a szenvedély, a szerelem és az érzelmek, mégis sokkal több benne az izgalmas fordulat és az akció. Csak kapkodtam a fejem minden fejezetben, hogy mi történik, vajon hogyan alakul a szereplők sorsa. Megismerhetjük Oroszország világát, az alvilág sötét bugyrait és azt, hogy mi mindenre képes az ember a szerelemért, a szeretteiért és a boldogságért. Számomra Maxim és Nastya csodás történetének a legfontosabb üzenete az, hogy minden kilátástalan helyzetből van kiút, csak türelmesnek kell lennünk és az utolsókig kitartani. 


A főszereplők és a két fontos helyszín: Budapest és Moszkva
A történet két főszereplője Nastya és Maxim, de mellettük számos fontos és figyelemfelkeltő karaktert ismerhet meg az olvasó. Ők, így együtt teszik ezt a könyvet elevenné, szinte vibrál benne a feszültség és sosem lehet tudni, mikor robban a bomba.
Örültem, hogy sok szereplőt kaptunk, mégis nem vált kaotikussá a történet összetettsége a végére sem. Múlt és jelen váltakozik a kötetben, valamint mindkét főhős szemszögéből láthatjuk az eseményeket, kiegészítve egymást fontos részletekkel és a végére teljesen összeáll egy kerek, egész kép.

Nastya – a lány, akit az élet, a család egy olyan világba sodort, amiben ő képtelen élni. Látszatházassága boldogtalanná teszi, egyedül kisfia tartja a reményt benne, hogy egy napon jobbra fordul minden. És ez a nap bizony el is érkezik, amikor először Budapestre látogat.

Maxim – nőcsábász rosszfiú, aki fiatalon került el otthonról, Oroszországból. Gyerekkorára rányomta bélyegét szülei elvesztése, és soha többé nem szeretne visszatérni hazájába. A zenészek bulikkal, nőkkel teli világában él, közben tolmácsként dolgozik, míg egy napon nem találkozik Nastyával, aki első pillanattól kezdve nagyon ismerős neki…



"Minden lelassult, majd megállt. Éreztem a hátamhoz simuló mellkasában a szíve minden egyes dobbanását, a lélegzetvételét, s ekkor az a pillanat sokkal intimebbé vált, mint amikor pusztán csak a testét élveztem. Ki kellett szakadnom abból az érzelmi hullámvasútból, amire felültetett. A közelsége felkavaró volt, pusztító, de békét és megnyugvást is jelentett."

Nastyát nagyon erős nőnek ismertem meg. Tetszett, hogy mennyire bátor és képes a végsőkig harcolni mindazért, amiben hisz. Egyedül azzal nem tudtam azonosulni vele kapcsolatban, ahogyan Borisszal, a férjével élnek. Azt megértem, hogy félt tőle és képtelen volt kilépni ebből a romboló kapcsolatból, de azt végképp nem tudtam felfogni, hogy mit lát benne, ami miatt eddig nem szökött meg tőle (egy kísérletet leszámítva). Itt jött az a fajta bátorság, amivel képes volt a mindennapokat túlélni, színlelni és mosolyogva bólogatni egy agresszív embernek és a látszatot fenntartani. Attól függetlenül, hogy Borisztól félt, egy bátor nőnek tartom, mert amikor kellett, akkor bizony döntött és cselekedett. Mint minden embernek, Borisznak is megvan a maga keresztje és valószínűleg az egy újabb kötet témája lehetne, hogy ő miért lett olyan, amilyen: agresszív, kemény és durva természetű.

Maximot annak ellenére, hogy végre megismerhettük a múltját, én még mindig egy titokzatos karakternek képzelem, ami egyáltalán nem baj. A reakciói kiszámíthatatlanok és számtalanszor meglepi az embert (mármint jó értelemben), ezért érdekes személyiség. Örökre belopta a szívembe magát azzal, hogy képes volt a végletekig elmenni szerelméért és küzdött az utolsó pillanatig érte. Még ha néha forrófejű és meggondolatlan tudott lenni, akkor is csak a szerelem hajtotta. :D És hát rockzenész, dögös pali, kell ennél többet mondanom?!

A mellékszereplők közül nekem leginkább Szása karaktere tetszett. Maximhoz hasonlóan sokat látott férfiról van szó, akinek nagyon fontos a családja, a barátai és hű társa Maximnak. Úgy örültem, hogy Maxim nincs egyedül és végig ott áll mellette Szása. Amikor kellett, akkor épp háttérben maradt, hogy Nastya és Maxim kettesben tölthessék el a lopott perceiket, máskor pedig teljes mellszélességgel benne volt az események közepében jóbarátját védelmezve. Remélem a következő kötetben viszontláthatjuk (amennyiben lesz folytatás :P), és még többet megtudhatunk róla.

Összességében nehéz pár mondatban összefoglalni, amit erről a történetről gondolok. Annyira eseménydús, a karakterek kidolgozottak, a könyv teli van szenvedéllyel és izgalommal! Alig várom, hogy újraolvassam!

Köszönöm az élményt és az előolvasási lehetőséget!


Az értékeléssorozat állomásai:

1. állomás: szeptember 1.– Anya olvas blog
2. állomás: szeptember 8 - ZCsilla (vendégértékelés az  Anya olvas blogon)
3. állomás: szeptember 15. - Pandalány olvas blog
4. állomás: szeptember 18. - gregsys (vendégértékelés  az  Anya olvas blogon)
5. állomás: szeptember 22. - EditVagyok (vendégértékelés a Pandalany olvas blogon )
6. állomás: szeptember 25. - Gorkie – Olvasókörút blog
7. állomás: szeptember. 27. - agi89 (vendégértékelés az Olvasó körút blogon)

Extra nap:  
8. állomás: szeptember 30.
 

Játék:

Többek szerint című könyvből két példányt sorsolunk ki 2017. október 1-jén azon játékosok között, akik az összes értékelésben megtalálják az elrejtett szavakat, és ezeket a Rafflecopter doboz megfelelő sorába beírják.
Figyelem! A Rafflecopter dobozba előbb be kell jelentkeznetek Facebook azonosítóval, vagy egy olyan e-mail címmel, amire később ki tudjuk küldeni az értesítőt. A nyereményt kizárólag magyarországi címre áll módunkban postázni! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az értesítő e-mailre vagy Messenger üzenetre.



a Rafflecopter giveaway Sok sikert kívánok mindenkinek! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése