2017. szeptember 19., kedd

Sue Fortin: A lány aki hazudott






Nemrég jelent meg az Álomgyár Kiadó gondozásában Sue Fortins A lány aki hazudott című regénye. A borító és a fülszöveg rendkívül ígéretes és egyből éreztem, hogy ez a könyv kedvemre való lesz. A kötetet pszicho thrillerként reklámozzák, izgalmas, feszült történetre számítottam. Kicsit mást kaptam, mint vártam, de ettől függetlenül tetszett.

Köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár Kiadónak!


A történetről
Erin Londonban él, egy wellness központban dolgozik recepciósként. Főnöke, Ed a párja, kapcsolatuk azonban meglehetősen stagnál, a lány nem boldog vele. Erin e-mailt kap gyerekkori barátnőjétől, Roisintól, aki egy múltbéli sötét titokról beszél üzenetében, és nem először figyelmezteti Erint, hogy beszélniük kell, nem menekülhet a múltja elől. Erin kénytelen hazatérni Rosswaybe (ahol felnőtt), mert édesapját súlyos és gyanús baleset éri, kómába került. Hazatérve régi ismerősök bukkannak fel, illetve Erin átveszi a kávézójuk vezetését édesanyjától. Feltűnik Kerry, a szemközti autójavító műhelyben dolgozó srác, akivel első pillanattól kezdve megvan közöttük a szikra. Közben Roisin továbbra is kerülgeti Erint, és ki akarja deríteni, mi történt pontosan a gimnázium utolsó évében, amikor Roisin testvére, Niall meghalt egy szörnyű autóbalesetben.

A könyv engem teljesen becsapott. 


A pszicho thriller és krimi műfajában arra számítottam, hogy már az első fejezetektől kezdve végig feszültség, kilátástalanság fogja uralni a könyvet. Ehhez képest azonban helyette egy romantikus, bús-borongós hangvételű történetet kaptam. Olvasmányos, könnyen olvastatja magát, azonban egyáltalán nem olyan feszült és izgalmas, mint reméltem. Más kategóriába sorolnám, bár nem igazán tudom, melyik műfajba illene igazán


A főhősnő, Erin menekül saját maga elől, ez már az elején egyértelművé vált. Robot üzemmódban tengeti mindennapjait, sodródik az árral, pedig igazán kezébe vehetné a sorsát. Távol a családjától, Londonban él, ahol kialakított magának egy olyan életet, ami kívülről nézve már-már tökéletesnek tűnhet: remek állás, párkapcsolat és a világ egyik legklasszabb nagyvárosa. Ki is akarhatna ennél többet? Csak épp a sors fintora, hogy hosszabb időre haza kell utaznia, ki tudja meddig, otthagyva a régi emlékektől biztonságot nyújtó Londont. 


Visszatérni a múltba, a kisvárosba mindig nehéz. Mintha megállt volna az idő. A kávéház még üzemel, átveszi édesanyjától, és végre több időt tölthet szeretett nővérével, Fionával és annak családjával. Azonban a múlt sötét árnyai nem tűnnek el csak úgy Erin életéből. Roisin, a gyerekkori barátnő szinte üldözi a lányt. Niall, aki Roisin testvére volt, együtt járt Erinnel és a lány terhes lett tőle. Azonban azt senki nem tudja a városban, hogy mi történt a kisbabával. Egyáltalán megszületett-e, tényleg terhes volt-e a fiatal Erin.

Megmondom őszintén, hogy a könyv hatalmas fordulatokat nem tartalmaz, meglehetősen könnyedén folyik a cselekmény és az írónő jóval a vége előtt elárult pár rejtélyt. Ennek ellenére egy olvasmányos, jó stílusú történetet kaptam és ez tetszett. A karakterek, a helyszínek teljesen rendben vannak, egyedül talán Roisin karaktere, akit máshogy formáltam volna meg. Kerülgette Erint, határozatlanul beszélt vele és nem kényszerítette rá igazán az őszinteségre. Ha én valamire ennyire kíváncsi lennék, biztosan erőszakosabban nyomulnék, hogy kiderítsem az igazságot a bátyámról. A történet apró, szinte észrevétlen utalásokkal van teli, amik a pszicho thriller műfajt próbálják megidézni, azonban nem elég erősek hozzá, hogy tényleg azzá válhasson a kötet. Ettől függetlenül észrevehetőek és érzékeltetik, hogy itt valami komoly végkifejlet van készülőben. És így is lett. Mondjuk csodálkoztam, hogy bizonyos kirakós darabokat Erin és Kerry nem tudtak egyből összekötni, és nem gondoltak rá. De azért így is kaptam meglepett a végén az írónő a tettestárs szereplőt illetően, rá nem számítottam.

A kötet utolsó harmadában kezdett körvonalazódni bennem, hogy ki állhat az események hátterében, de arra nem jöttem rá, hogy pontosan mi történhetett a múltban Erinnel és Niallel. Bár a könyvben számos fejezet szólt Niallről, én  így is olvastam volna róla még. Szimpatikus volt szinte az összes szereplő, kivéve Roisint, viszont a végén az a nagy családi banzáj valahogy furcsán vette ki magát

Összességében ez egy klassz könyv, ha azt nézem, hogy miről szól és nem foglalkozom műfajjal. Viszont ha úgy közelítem meg a dolgot, hogy ez egy krimi vagy esetleg pszicho thriller, akkor bizony ezt ebben a regényben nem találja meg az olvasó. Mindenesetre engem kíváncsivá tett az írónő és valószínűleg el fogom olvasni a következő regényét is, mely a Sister, sister címet kapta.

Képek forrása: favim.com, Google, saját fotó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése