2017. augusztus 28., hétfő

Eredményhirdetés


Nemrég a blog látogatottsága elérte a bűvös 30.000-es számot és ennek megünneplésére játékot indítottam négy könyvjelzőpárosért. :) Szombaton a játék véget ért, tegnap este pedig megtörtént a sorsolás.
Ezúton is szeretném megköszönni, hogy játszottatok, öröm volt olvasni a kommenteiteket, kedves szavaitokat és köszönöm a könyvtippeket, szuperek vagytok! Lesz miből válogatnom, utánanézek mindegyiknek. :)

A nyeremények
Összesen 44 ember játszott, a sorsolást teljesen hagyományos módon, kis cetlik által valósítottam meg. Segítségül hívtam nővéremet, aki amolyan "pártatlan szemlélőként" kisorsolta a négy nyertest. Ők pedig nem mások, mint (a négy nyertes között is sorsolással dőlt el, hogy ki melyik pakkot kapja):

Dani Adél (bal felső pakk)

Németh Barby (jobb felső pakk)

Vorsi 15 (bal alsó pakk)

Lévai Merci (jobb alsó pakk)




Szívből gratulálok Nektek, az értesítéseket kiküldtem, és egyeztetjük a postacímeket.

Akik pedig nem nyertek, ne csüggedjenek, mert hamarosan ismét lesz játék a blogon. Szeptemberben születésnapot ünnepel a blog, így ismét sorsolok, nemcsak könyvjelzőket! :)
 
Várlak Titeket vissza!

2017. augusztus 16., szerda

Négyszáz nap szabadság


Csupa meglepetés ez a könyv!

Igazi nyári, utazós olvasmányra vágytam és amint megláttam Sienna Cole Négyszáz nap szabadság című regényének beharangozóját, tudtam, hogy ez tökéletes választás lesz. Azonban egy teljesen más sztorira számítottam! :D

Köszönöm szépen a könyvet az Álomgyár Kiadónak!

A történetről
Ahogyan a fülszöveg sugallja, a könyvnek három főszereplője van: Dena, Jason és Patrick. Ők hárman egy helyen, egy reklámügynökségnél dolgoznak más-más beosztásban. Az életük teljesen váratlan fordulatot vesz egy laza közös kiruccanás során, amikor is eltöltenek hármasban egy éjszakát. Ez teljesen átformálja addigi gondolkodásmódjukat és kezd szűkös lenni számukra az az élettér, amiben addig éltek: nagyváros, irodai munka, sok-sok kávéval és éjszakázással eltöltött munkanap. A mindennapok mókuskereke kezdi felőrölni őket, ezért közös elhatározásra jutnak: maguk mögött hagyva mindent irány a nagyvilág, utazni fognak együtt, hogy végre szabadok lehessenek.



A rövid leírás sejteti azt, ami tényleges megtörténik a könyvben, bár én így is meglepődtem rajta: szerelmi háromszög, utazással egybekötve. Erre a két dologra épül fel a regény. Eleinte kétkedve fogadtam az első fejezetek történéseit, de aztán belelendültem és beindult a cselekmény. Az utazásos témával könnyű volt azonosulnom, hiszen imádom az ilyen történeteket. Új helyek, új emberek megismerése, és ebben nem volt hiány. Muszáj volt feljegyeznem magamnak olvasás közben azokat a városokat, ahol a trió járt, olyan sokfelé utazgattak. :) A teljesség igénye nélkül: Franciaország, Spanyolország, Portugália, Olaszország, Ausztria. Legalább lélekben láthattam ezeket a csodás helyeket. Megcsodálhattam a Földközi-tengert, a kis és rejtett ékszervároskákat, valamint a szokásos nevezetességeket. Sokszor kicsit felsorolásszerű volt a látnivalók bemutatása, néhol jobban kifejtettem volna helyszíneket, például Párizst.

"Vannak olyan pillanatok, amikor egy szívdobbanásnyi időre megszűnik a tér és idő, amikor beleszédülsz, beleveszel, és egy kicsit belehalsz a jelen tökéletességébe, és egyszerűen tudod, hogy ez a pillanat örökre beléd égett."


A másik fő alappillére a könyvnek a szerelmi háromszög. Olvastam már ebben a témában, de ilyen formán még nem, ahol egyszerre van jelen mindhárom kedves. Elképzelésem se volt az elején, hogy ez hogyan lesz kivitelezhető és hogyan képzeljem el őket együtt. Az írónő nem feltétlen a fizikai részére helyezte a hangsúlyt, sokkal inkább úgy éreztem, hogy a kialakuló érzelmeknek, magasságoknak és mélységeknek ad teret. És ezt cseppet sem bántam. A központi szerepet Dena kapta, aki a gócpontja a könyv kapcsolati hálójának, hozzá kötődik a két férfi, Patrick és Jason. A lány szemszögéből ismerhetjük meg az eseményeket, aminek kifejezetten örültem. Nem teljesen tudtam a gondolkodásmódjával azonosulni, néha csapongónak, telhetetlennek tartottam, de ettől függetlenül tetszett, hogy ő a mesélő.

"A korlátlanság felelősséggel jár. Ha nem tudsz elszámolni önmagaddal, az azt jelzi, hogy rossz irányba haladsz."

A két férfi teljesen különbözik egymástól, mentalitásuk és személyiségük két külön világ. Patrick, aki vezető volt a cégnél apjai nyomdokain járva, mindig elegáns, illemtudó, érzelmeket nehezen lehet rajta látni. Teszi a dolgát, látszólag egy tipikus jófiú. Dena fekete lovagként emlegette, és valahogy el is tudom így képzelni. Megismerve őt kiderül, hogy komoly problémákkal küzd évek óta, amin az elfojtás nem segít, sőt. Vele szemben Jason, aki a ranglétrán alacsonyabban helyezkedett el, egy jófej, laza pasi, mindig humorral üt el komoly kérdéseket és ezzel palástol számos dolgot az életében. Neki is megvan a maga keresztje, bár közel nem olyan súlyos sebek, mint a másik férfi esetében.  Nála inkább a vadságot és a merészséget mondanám olyan tulajdonságnak, ami Denát felé vonzza, hiszen a lány is olyan kalandvágyó, mint Jason. A két férfi külsőleg is más típusok természetesen: Patricket magas, vékony, sötét hajú, szigorú tekintetű férfiként képzelem el, Jason pedig inkább mackós típus, széles vállak, bár ő is magas.

Dena kettejük között áll és az út során egyre jobban kötődik mindkét férfihoz, ahogy megismeri őket. Találó mondás, hogy lakva ismerszik meg az ember. Ez szerintem igaz a közös, hosszabb utazásokra is. Dena egy évet tölt együtt a srácokkal és tényleg megismerik egymást ennyi idő alatt. Vannak jobb periódusok, de vannak bizony olyan napok, amikor nehéz elviselni a másik jelenlétét. Hiába van az ember egy csodás helyen, például egy tengerparton. Patrick és Jason küzd a saját démonjaival, múltjával, Dena pedig a két fiú között őrlődik. Mindegyikőjüket megszereti, mindegyiket másért, azonban hosszú távon kivitelezhetetlen mindkét fiút szeretni. Valaki sérülni fog, mint mindig.

A három főszereplő
A könyv látszólagos könnyedsége ellenére egy komoly témát is feszeget: a függőséget. Az utazás és szerelem mellett helyet kapott benne az alkoholizmus és a drogok. Az írónő nem erre hegyezte ki a történetet, de mégis jelentősen befolyásolja az eseményeket e két tényező. A szabadság érzése, a bulik, a kalandvágy velejárói ebben a történetben.

Összességében egy igazán olvasmányos regényt kaptam, ez volt az első olvasmányom az írónőtől. Szerettem az utazós részeket, de szenvedélyben és érzelmekben sem volt hiány. Nagyon sok leírással van teli a könyv, ami kellett ahhoz, hogy egy ekkora, négyszáz napos kalandot igazán át tudjon élni az olvasó is, nemcsak a szereplők. El tudnék képzelni egy folytatást, mert a vége meglehetősen rejtélyesre sikerült. Van egy elképzelésem, hogy mi történhetett volna azon az utolsó öt-hat oldalon, amit hiányoltam a végéről.

Köszönöm az élményt!

2017. augusztus 15., kedd

Disney book tag



Sziasztok!
Ma újabb book taggel készültem Nektek, amire  Lfangirl9 (Never Grow Upblog) hívott ki. Ezúton is köszönöm, hogy rám gondoltál. Gyerekkoromat többek között a Disney-világban töltöttem (és Roxfortban :D), így nem volt kérdés, hogy van-e kedvem kicsit visszatérni a mesékhez. Jöjjenek a válaszaim (a könyvcímekre kattintva elérhetitek az értékelésüket)!



A kis hableány – Valaki, aki nem illik az író által megteremtett világba
Egyszerűen nem jut ilyen az eszembe. Nem éreztem ezt mostanában egy könyvnél sem.

Hamupipőke- Egy karakter, aki nagy átváltozáson megy át
Baráth Viktória A főnök című regényében a főhősnő, Ana az első oldalakon számomra még egy elkényeztetett úrilánynak tűnt (és igazából az is volt, pénz, luxus, semmi gondja), de a könyv végére a megpróbáltatások által egy teljesen más lány lett belőle és ez nagyon tetszett. Abszolút látható volt a jellemfejlődés és átalakulás.


Hófehérke- Egy könyv sokszínű/ eklektikus szereplőgardával
Egyből Leiner Laura Bexi-sorozata jutott eszembe. Konkrétan az egész sorozat, nemcsak egy kötete. Ez a történet teli van elképesztő figurákkal: a főhős lány egy énekes csaj, aki Youtube-vidóval lett sztár, aztán ott van Nagy Márk, az egoman, akit mégis képtelenség nem imádni, és ők még a szolidabb karakterek. Ott van mellettük Körte (igen, ez a neve :D), a tetovált, hosszú hajú menedzser, illetve egy  rockegyüttes, akik végül átalakulnak gyerekdalokat éneklő csapattá. És akkor a nevüket még nem is említettem (Aszádék). Teljesen kaotikusan hangzik ez a szereplőgárda, olvasva a könyveket azonban kiderül, hogy így kerek, egész a történet.


Csipkerózsika- Egy könyv, ami igencsak altató hatással volt rád
Épp most olvasom Bulgakov Mester és Margarita című klasszikusát. Enyhén szólva engem álmosít ez a könyv. Unalmas, sokszor érthetetlen, az orosz irodalom nem hinném, hogy az én világom. Hozzátenném, hogy az elején járok a könyvnek, szóval lehetnek még csodák. Egy biztos, ha most abbahagyom az olvasását, soha többé kezembe nem veszem. Szóval kitartok egyelőre és megpróbálom végigolvasni.



Oroszlánkirály- Egy karakter, akit valamilyen trauma ért gyermekkorában
Elle Kennedy Az üzlet című regényének egyik főhősét, Hannah-t gyerekkorában megerőszakolták. Ez borzalmas, kegyetlen tragédia és természetesen rányomja a bélyegét a lány személyiségére.


Szépség és a Szörnyeteg- Egy szörnyen hosszú könyv, amitől eleinte tartottál
A kedvenc mesém
A.C.Hoover: Liverpool Street Ez a könyv egy vaskos, csodaszép kötet, közel 600 oldal. Kissé tartottam tőle, hogy ekkora fába vágtam a fejszémet, de már az első fejezetek után tudtam, hogy nem lesz gond. Csak úgy pörögtek az oldalak, nagyon olvasmányos és érdekes történet, a karakterek szerethetőek és így könnyű olvasni. Csak ajánlani tudom Nektek!



Aladdin- Egy karakter, akinek teljesül a kívánsága jó vagy rossz értelemben.
Stephanie Perkins Isla és a hepiend című könyvében Islának titkos vágya évek óta megismerni Josht, és nagyon drukkoltam neki, hogy ez megtörténjen. Szerencsére így is lett. És egyébként az egyik kedvenc könyvem lett az ő történetük.

Mulan- Egy szereplő, aki nem az, mint akinek kiadja magát
Perselus Piton a Harry Potter-sorozatból. Számomra ő minden idők leginkább félreismert karaktere. J.K.Rowling annyira zseniálisan alkotta meg őt, hogy szerintem olvasás közben senki nem gondolta volna, hogy a végén mi derül ki róla (de nem akarok spoilerezni, ha valaki neadjisten’ még nem olvasta volna).

Toy Story- Egy történet, aminek bárcsak élhetnének a szereplői
Stephanie Perkins: Anna és a francia csók
Ó, bárcsak létezne Étienne St. Clair, Anna, Josh, Rami, Isla. Imádnék velük egy suliba járni! :D



Utódok- A kedvenc főgonoszod
Gonosz is és kedvenc is? Hmm…ilyen nem jut eszembe, nem is értem miért. :DDDD Mondanám Voldemortot a HP-ből, de ő hiába főgonosz, egyáltalán nem kedvenc.


Köszönöm a lehetőséget, remélem tetszettek a válaszaim. Akinek van kedve, töltse ki a book taget és küldje el a linket hozzászólásban!
Legyen szép napotok! :)

Pandalány


 
Képek forrása: favim.com, Google

2017. augusztus 12., szombat

NYEREMÉNYJÁTÉK


Kedves olvasók, bloggerek és minden könyvmoly barátom!

A blog látogatottsága elérte a 30.000-es gyönyörű szép, kerek számot. Ennek megünneplésére mi is lehetne jobb ötlet, mint egy játék?! Mivel tudom, hogy minden könyvmoly imádja a könyvjelzőket, így néhány különleges darabbal szeretnék kedveskedni Nektek, amik külföldről érkeztek hozzám.
Ez az első nyereményjáték a blogomon és remélem, még sokra sor kerülhet majd.


Lássuk a nyereményeket!


Kis csomagokat állítottam össze a könyvjelzőkből (van köztük egy Amy Harmon bookplate is!), melyeket a képen láthattok, mindegyiket kiegészítem majd egy kis boldogsághormonnal. :)
Nagyon egyszerű  a feladatotok a játékban való részvételhez, a bejegyzés alatt kommentben várom az alábbiakat:

1. Kérlek, iratkozz fel a blogomra és írd le, hogy milyen néven talállak meg a feliratkozók között.
2. Ajánlj egy könyvet a kedvenceid közül! Köszönöm, utánanézek!
3. Kérnék egy e-mailcímet, ahol értesíthetlek, ha te vagy az egyik szerencsés nyertes.

A játék időtartama:  2017. augusztus 12-26.
Sorsolás: 2017. augusztus 27. vasárnap
  
Összesen négy nyertest fogok kisorsolni, mindegyikőjük 2-2 könyvjelzőt fog kapni, a nyertesek nevét itt fogom kihirdetni egy külön posztban.

Egyéb tudnivalók:
A sorsolás „kalapból húzós” módszerrel fog történni, semmi gépi machináció, csak egy toll, egy cetli és a nevek. :D
A nyereményeket csak magyarországi címre postázom.
A nyertessel e-mailben veszem fel a kapcsolatot és egyeztetjük a nyeremény átvételének részleteit. Amennyiben 48 órán belül nem jelentkezik, új nyertest fogok sorsolni.
(Természetesen az e-mail címeket nem fogom a jövőben felhasználni semmilyen módon.)
A játék nem áll kapcsolatban más oldalakkal, szponzorokkal.

Remélem minél többen részt vesztek a nyereményjátékon, a megosztásoknak is örülök, 
hajrá mindenkinek!
Legyen szép napotok,
Pandalány

2017. augusztus 11., péntek

Minden, minden (könyv+ film)



Közösen olvasni valakivel a könyvet mindig nagyobb élvezet, hiszen közben meg tudjuk tárgyalni az eseményeket és van kivel megosztani az olvasottakat. Nicola Yoon Minden, minden című bestsellerét együtt olvashattam Viki (Könyvmánia blog) és Anett barátnőmmel és remélem, hamarosan újra fogunk hármasban olvasni egy jó könyvet.

A történetről röviden
Madeline egy fiatal, 17 éves, okos lány, aki egy ritka betegségben szenved, melynek neve SCID. Az immunrendszere annyira gyenge, hogy a legkisebb külső hatástól összeomolhat, ezért még soha életében nem lépett ki a házukból, ami számára a biztonságot jelent. Rengeteget olvas, mangántanuló, építészetet tanul, blogot ír. Édesanyjával ketten vannak, mert sajnos édesapja és bátyja autóbalesetben meghaltak sok évvel ezelőtt. Édesanyján és ápolóján, Carlán kívül más eddig nem járt a házukban, melybe kizárólag egy légkamrás fertőtlenítő helyiségen keresztül lehet bemenni. Egy napon azonban új család költözik a szomszédba, megismerkedik Ollyval, aki által Maddy számára elkezd igazán érdekesség válni a külvilág…


Nehezen találok szavakat erre a történetre. Első olvasmányom az írónőtől (és valószínűleg nem az utolsó). Csodásan megalkotta Maddy és Olly történetét, kerek egész lett, nincsen benne semmivel kapcsolatban hiányérzetem. Nagyon tetszett, hogy mindent Maddy szemszögéből ismerhettünk meg, ő maga meséli el betegsége részleteit. A könyv stílusa fiatalos, igazi ifjúsági regénynek tartom. Ebben a kategóriában szerintem magasan a Csillagainkban a hiba viszi a prímet, de a Minden, minden is hasonló szinten mozog, abszolút hiteles és szerethető történet. Az írónő remekül eltalálta az egyensúlyt a dráma és a szórakoztatás között. Nem vitte túlzásba a drámát, éppen annyi van benne, amennyi kell. Hitelesnek tartom a történetet, érthető az orvosi része, a magyarázatok, pedig előtte soha nem hallottam erről a betegségről.

A karakterek közül talán Carláét bontottam volna ki még jobban, de azért őt is megismerhetjük valamennyire és érezhető, hogy fontos számára Maddy, segíteni szeretne neki. Az édesanya esetében végig kettősséget éreztem: egyrészt óvta, féltette a lányát túlságosan is, másrészt egyértelműen jót akart neki, bármit megtett volna a boldogságáért. A kötet felétől kezdtem érezni, hogy valami az ő karakterével történni fog. Maddy helyében engem már megfojtott volna ez a szoros kötelék közöttük, bár az is igaz, hogy ő tölti a legtöbb időt a lánnyal és ebből kifolyólag elkerülhetetlen ez az összetartás.



Maddy – Erős lánynak tartom, aki kihasználja minden idejét és igyekszik ebből a nehéz helyzetből a lehető legjobbat kihozni. Egyre jobban érdekli a „kinti” világ, és Olly feltűnésével még inkább erősödik benne az a vágy, hogy világot láthasson. Nagy álma egyszer az  óceánban fürdeni. (Ezzel engem megvett magának, nekem is nagy vágyam.)

Olly – igazán lakhatna a szomszédunkban egy olyan dögös, jófej és laza srác, mint ő. Nem játssza meg magát, eredeti figura. Nem az a tipikus menő csávó. Apja agresszivitásával és alkoholizmusával terrorban tartja őt,a húgát és édesanyjukat, a srácot azonban mégsem keményítette meg a mindennapok küzdelme, kedves és szerény maradt.

Olvasva az internetes hosszabb-rövidebb értékeléseket akár a könyvről, akár az elkészült filmről, sokszor nem értek egyet. Ez a könyv különleges, érdekes, és mindenekelőtt a fiatalabb korosztályt célozza meg egyértelműen. Ezért sem értem a kötözködéseket. Nem ok nélkül lett népszerű és tartották érdemesnek arra, hogy adaptáció szülessen belőle. Számomra a könyv üzenete az, hogy a döntés szabadsága az életünkben az egyik legfontosabb és nem szabad hagynunk, hogy más döntsön helyettünk sorsfordító dolgokról. Haragudtam az édesanyára, mint Maddy, nem értettem, hogyan jutott idáig. De többet nem mondok, nem akarok spoilerezni. A lényeg az, hogy egy olvasmányos, vicces, és szép könyv, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.

A filmről
Mivel abszolút friss az élmény (hétfőn fejeztem be a könyvet és csütörtökön láttam a filmet), így erről is írnék pár szót. Szerintem csodás lett a könyvadaptáció. Ami nálam mérvadó, az mindig az, hogy hozza-e a film az adott könyv hangulatát. És a Minden, minden esetében így volt. Ugyanolyan fiatalos stílusa volt a filmnek, mint amilyen a könyv volt.  A színészeket teljesen eltalálták, a fő- és mellékszereplőket egyaránt. Szerettem a helyszíneket, a gyönyörű óceánt ❤, de legjobban Olly & Maddy pillanatait (Ollyba én is belezúgtam picit). Annyira édesek voltak és viccesek és a végén, az az antikváriumos jelenet lett a kedvencem. Egyáltalán nem zavartak az apró módosítások a történetben, a lényeg így is átjött. Szerintem a könyvhöz méltó filmet kaptunk. Ha valaki csak a filmet látja, úgy maradhatnak benne kérdések, amikre a könyv választ adott, de ettől függetlenül így is, úgy is érdemes megnézni a filmet.


Érkezik az írónő következő regénye, melynek címe A Nap is csillag. Remélem ugyanolyan remek olvasmány lesz, mint a fenti könyv. Íme a borító:
Képek forrása: favim.com, Google

2017. augusztus 8., kedd

Gayle Forman: Engedj el


Gayle Forman neve számomra garancia egy jó könyvre. Eddig minden magyarul megjelent könyvét olvastam és nem volt kérdés, hogy legutóbbi, Engedj el című történetére kíváncsi vagyok-e. Képes mindig úgy kifejezni az érzelmeket, hogy azok valóságosak legyenek és ezzel engem abszolút megfogott. 


A történetről
Az írónő most, az eddig megszokott ifjúsági regényeitől eltérően a felnőtt közönséghez szól. Főszereplőnk Maribeth Klein, aki negyvenes évei elején járó családanya. Mindennapjait kitölti munkája a Frappé magazin szerkesztőségében, a családja: férje és ikreik, valamint édesanyja, aki velük lakik. túlhajszoltság, az élete minden területén való megfelelési kényszer odáig fajul, hogy még azt sem veszi észre Maribeth, hogy szívrohama van. Csak arra gondol, hogy kicsit rosszalkodik a szíve, de semmi gond. Aztán végül a sürgősségin köt ki, és ágynyugalomra ítélve pár nap múlva hazamehet. Otthon azonban senki nem veszi komolyan a dolog súlyosságát és lassan, apránként ismét bedarálja őt a mindennapok mókuskereke. Úgy érzi, nem figyelnek rá, a férje sem segít neki a felépülésben. Ekkor Maribeth elhatározásra jut: itt hagy mindent egy időre, egyedüllétre van szüksége a felépüléshez. Összecsomagol, ír egy e-mailt a férjének és vonatra száll. Pittsburghbe megy, ahol egy olcsó albérletet kivesz. Nyugalom van, nincsen rohanás, nincsenek határidők, különórák és minden, ami eddig kitöltötte a napjait. Csak ő van és a pihenés. Kivonja magát a forgalomból, sokáig mellőzi az internetet és nem veszi fel a kapcsolatot a családjával. Egy nap azonban vissza kell térnie, de ki tudja, addig még hány napja van hátra ebben a nyugodt állapotban…


"Emberek jönnek-mennek az életünkben. Van, aki marad. Van, aki nem. Vannak, akik elsodródnak, de aztán visszatérnek."

Előbb is elolvashattam volna ezt a könyvet, régóta várt a polcomon és ezt sajnálom. Kicsit tartottam tőle, hogy vajon milyen lesz, ha Gayle Forman felnőttekről ír könyvet, de bátran állítom, hogy ez is remekül megy neki. :D Az tény, hogy más, mint az eddigi történetei, de ugyanolyan érdekes, elgondolkodtató és érzelmes, mint például Ha maradnék című bestsellere. Mindig sikerül olyan témákhoz nyúlnia, ami leköti az olvasót és elgondolkodtatja. Az Engedj el története abszolút elképzelhető lenne a valóságban is. Hiszen manapság mindenki rohan, siet, határidőket teljesít a munkahelyén és túlhajszolt. Nem csodálkozhatunk, ha idegesek, stresszesek vagyunk, és ne adj isten megtalál minket egy betegség, mint Maribeth-t a szívroham.

A két fontos helyszín: New York és Pittsburgh

"Abban az utolsó percben, mielőtt minden elsötétült, Maribeth arra gondolt – nem annyira félelemmel, inkább egyfajta megilletődéssel –, milyen könnyen itt hagyhat az élet."

Imádtam olvasni, mert sodort magával a történet, kíváncsivá tett és teljesen bele tudtam magam élni az eseményekbe. Gayle stílusa számomra mindig megnyugtató, stabilan hozza minden könyvében ugyanazt a színvonalat és sosem okoz csalódást.

Tetszett, hogy az írónő nem hozott sablonos dolgokat a történetbe, például, hogy Maribeth miután elvonatozik otthonról, New Yorkból, nem egy luxus szállodában pihen, hanem egy lepukkant szálloda/motel egyik lakását veszi ki. Semmi flanc, sőt. Pedig lett volna pénze rá, mégsem a pénz motiválta a főhőst. Az is komoly üzenetet hordoz magában, ahogyan a férjével és a gyerekeivel alakult a kapcsolata. Maribethnek volt ideje az elvonulása alatt önvizsgálatot tartani és nemcsak a férjét okolta a jelenlegi helyzetükért. Dicséretes, hogy megjavítani akarta a házasságát ezzel az úttal, nem pedig csak otthagyni csapot-papot és lelépni, mert az az egyszerűbb út.

"Találgatta, hogy fog-e havazni New Yorkban is, és ha igen, fog-e tudni más is arról a szokásukról, hogy ilyenkor elmennek a cukrászdába, és forró csokoládéval ünneplik meg az alkalmat?"

Maribeth személyisége nagyon tetszett, de nem tudok szó nélkül elmenni a mellékszereplők mellett sem. Egyrészt Pittsburgben a két szomszéd, Todd és Sunita, akik fiatalok, legjobb barátok és nagyon viccesek tudnak lenni. Örültem, hogy könnyen befogadták kis csapatukba Maribetht, segítettek neki. Másrészt a doktor, Stephen is érdekes karakter, őt nehezebben lehetett kiismerni. Azonkívül, hogy orvosa volt a nőnek, fokozatosan lett barátja is  egyszerre. És persze a férj, Jason, valamint a gyerekek, Liv és Oscar, akik még ha nem is voltak jelen mindig, folyamatosan ott voltak Maribeth életében. Tetszettek a hozzájuk írt (elküldetlen) levelek, és ahogy róluk beszélt. Végig éreztem, hogy mennyire szereti őket, még ha egy időre távol is vannak egymástól.
Egy olyan szereplő volt, akit nem kedveltem, ő pedig nem más, mint Elizabeth. Elvileg legjobb barátnők Maribeth-vel, mégsem éreztem ezt. Egyszerűen egy karrierista nőről van szó, akinem fontosabb az előbbre jutás, mint a gyerekkori barátnője. Őszintén szólva Maribeth többet aggódott vele kapcsolatban, mint én.
A könyv nagyon olvasmányos, csak úgy pörögtek az oldalak, végig fenn tartotta a figyelmemet. A borító gyönyörű, figyelemfelkeltő és hűen tükrözi azt a szabadságot, amiről a történet szól.


Köszönöm az élményt és nagyon várom az írónő következő regényét!

Gayle Forman eddig megjelent könyvei eredeti borítókkal:

 

Képek forrása: saját, favim.com, Google